Kriszti és Marci:
Eljegyzési fotózás Pákozdon

Ez a fotózás olyan volt, mint a napsütés és a lágy simogatás - valami csendesen varázslatos. Kriszti keresett meg, és már az első üzenetből éreztem az izgatottságát. Ő és Marci azt szerették volna, ha a jegyesfotózásukat a pákozdi dombokon készítem - egy helyen, ahol még sosem jártam, ezért különösen izgatott voltam, hogy felfedezzem velük.

Amikor megkérdezte, hozhatják-e a családi kutyájukat, Bodzát, szinte azonnal elolvadva válaszoltam igennel. (Tipp: mindig hozzátok a kiskedvenceiteket, mert még jobbá teszik az egészet.)

Amikor személyesen találkoztunk, az első szavai ezek voltak: „Ó, imádom a képeidet, alig várom az egész fotózást.” Ez az öröm egész este velünk maradt. És van egy vicces sztori: kézfogás közben rájöttünk, hogy mindannyian ugyanazt a keresztnevet viseljük. Apróság, de még emlékezetesebbé tette a pillanatot.

A körülmények tökéletesek voltak: egy meleg, napsütéses nyári délután, ami olyan volt, mintha gyengéden búcsúzna az évszaktól.

Egy pillanat, ami nagyon megmaradt bennem, egy szokásos feladat közben történt, amit páros fotózásokon szoktam adni: megkértem őket, gondoljanak egy legfontosabb közös emlékükre, és meséljék el. Kriszti arca elkomolyodott, majd könnyek szöktek a szemébe. Csendes, gyengéd, igaz pillanat volt - és nagyon hálás voltam, hogy részese lehettem.

A gyönyörű domboktól a ragyogó fényen át, a két ember és az édes kutyájuk közti szeretetig, ez a fotózás tele volt kapcsolódással. Ezért csinálom ezt, és ezért lehet ilyen erős egyetlen apró pillanat is.