Van egy különleges nyugalom, ami egy kismama fotózást körülvesz. Mintha a világ visszatartaná a lélegzetét, és együtt várna veled.
Mielőtt személyesen találkoztunk volna, Zita és én már többször beszélgettünk videóhíváson keresztül. Olyan sok átgondolt kérdése volt a fotózással kapcsolatban - mire számítson, mit hozzon, hogyan készüljön - és ezt nagyon szerettem. Mire eljött a nap, már mintha ismernénk egymást. Volt egy nyugodt, könnyed ritmus köztünk, ami az első pillanattól természetessé tette a fotózást.
Az egyik pákozdi dombon találkoztunk, egy olyan helyen, amit nagyon szeretek - főleg arany órában. A fény tökéletes volt, akárcsak az apró részletek, amiket hoztak magukkal. Zita ragyogott, és Bálint úgy nézett rá, mintha ő lenne a világ közepe.
A várandósság az egyetlen időszak az életben, amikor szerelmes leszel valakibe, akit még nem is ismersz. És ez a szeretet mindenhol ott volt. A lágy mosolyukban, a csendes érintésekben, abban, ahogy a horizont felé néztek - álmodva a jövőről.
Már most is erős csapat. És a kisbabájuk? Már most végtelenül szeretett.







Mert minden történet megérdemli, hogy emlékezzenek rá